Vanessa Selbst

Vanessa Selbst

A 2013-as PokerStars Caribbean Adventure (PCA) során Vanessa Selbst lett a legtöbbet kereső pókeres nő, miután megnyerte a 25 000 $-os high roller tornát. Amellett, hogy az első helyért bezsebelhetett 1 424 420 $-t, ezzel a győzelemmel a női pénzkereseti örökranglista élére ugrott, ugyanis versenyeken összesen több mint 7 000 000 $-t nyert eddig. Tíz év leforgása alatt a New York-i születésű játékos a póker megkedvelésétől – ez még az egyetemen történt – eljutott a világ legnagyobb versenyeinek megnyeréséig. Nem a PCA high roller az egyetlen nagy bajnoki cím rekordokkal teli életrajzában.


Vanessa politikatudományból szerzett diplomát a Yale-en, majd a rangos Yale Law Schoolban folytatta tanulmányait egy újabb diploma megszerzése érdekében. Egész életében imádta a játékokat, akár kártyáról, akár Pacmanről volt szó. Első alkalommal 2006-ban jutott döntő asztalra World Series of Poker* versenyen, 7. lett egy 2 000 $-os no limit holdem tornán, amiért 101 285 $-t kapott. A rákövetkező évben 3. lett a WSOP 5 000 $-os headsup bajnokságán, ez 128 968 $-t jelentett, majd végre megtört a jég, és 2008-ban elnyerte az első, jól megérdemelt karkötőjét. Vanessa kemény, 759 fős mezőnyben diadalmaskodott egy 1 500 $-os pot limit omaha tornán, amelyen 227 993 $-t nyert, majd pár nap múlva fájdalmasan közel került a nagyszerű siker megismétléséhez, amikor 3. lett a 10 000 $-os headsup világbajnokságon, ez 108 288 $-t jelentett.

Vanessa Selbst Pictures

Számos további fizetős hely után, amelyeket az Egyesült Államok különböző versenyein szerzett, 2010-ben Vanessa megnyerte a North American Poker Tour (NAPT) Mohegan Sun állomásának főversenyét, ami 750 000 $-t hozott számára a konyhára, és megerősítette státuszát a mai pókervilág legtehetségesebb játékosai sorában. Miután 4. lett az EPT London high roller versenyén, ami 226 910 $-t jelentett, Vanessa nyerő szériája tovább folytatódott a Partouche Poker Tour főversenyének megnyerésével, amiért elképesztő összeget kapott, ez az 1 823 430 $ eddigi pályafutásának legnagyobb nyereménye. A következő évben Vanessa történelmet írt, amikor ismét elindult az NAPT Mohegan Sun főversenyén, és 2011-ben is győzni tudott, így ő lett minden idők első játékosa, aki két egymást követő évben is meg tudta nyerni ugyanazt a PokerStars élő versenyt. Ez a győzelem 450 000 $-t jelentett számára, méltó megkoronázásaként az előző 12 hónap sikereinek.

2012 nyarán Vanessa ismét letette a névjegyét a WSOP-n, egy sor fizetős hely mellett megszerezte második karkötőjét is; ezúttal egy 2 500 $-os 10-game versenyt nyert meg, és ezzel együtt 244 259 $-t. A 2013-as PCA-n megnyerte a 25 000 $-os high roller versenyt, immár másodszor vághatott zsebre hétjegyű összeget pályafutása során. Néhány hónappal később Vanessa éppen csak lemaradt egy újabb high roller győzelemről, amikor 4. helyen volt kénytelen búcsúzni a PokerStars and Monte-Carlo®Casino EPT Grand Final 25 000 €-s versenyén, ahol 380 656 $ volt a vigaszdíj számára. 2014-ben Vanessa a PCA-ra visszatérve ismét hatalmas summát zsebelt be, 760 640 $ ütötte a markát, ezúttal a harmadik helyet szerezte meg a 100 000 $-os szuper high roller versenyen. Ezt követően az egy évvel azelőtt megnyert 25 000 $-os high roller tornán is a harmadik lett, ezúttal 607 580 $ volt a jutalma. Ismét Vegas következett, a 2014-es WSOP, ahol Vanessa megszerezte élete harmadik karkötőjét a 25 000 $-os no limit holdem vegyes létszámú verseny megnyerésével, amihez szép összeg, 871 148 $ járt.

Amikor éppen nem pókerezik, Vanessa politikai téren is aktív, küzd a társadalmi igazságtalanságok ellen. Szeret kosárlabdázni és teniszezni, valamint szívesen biliárdozik és dartsozik is. Vanessa Kanadában, Torontóban él, és online „V. Selbst” néven találkozhatsz vele az asztaloknál.

Career Highlights

Verseny DátumHelyezésNyeremény
2014-es WSOP 25 000 $ no limit holdem, vegyes létszám 2014. május 1. 871 148 $
PCA 25 000 $ high roller 2014. január 3. 607 580 $
WPT Borgata Open 2013. szeptember 2. 492 569 $
PokerStars and Monte-Carlo®Casino EPT Grand Final 25 000 € high roller 2013. május 4. 380 656 $
PCA 25 000 $ high roller 2013. január 1. 1 424 420 $
2012-es WSOP 2 500 $ 10-game 2012. július 1. 244 259 $
L.A. Poker Classic 5 100 $ no limit holdem 2012. február 1. 140 295 $
WPT Five Diamond World Poker Classic 2011. december 3. 338 351 $
NAPT Mohegan Sun 5 000 $ főverseny 2011. április 1. 450 000 $
Partouche Poker Tour főverseny 2010. november 1. 1 823 430 $
EPT London 20 000 £ high roller 2010. október 4. 226 910 $
NAPT Mohegan Sun 5 000 $ főverseny 2010. április 1. 750 000 $
World Poker Finals 1 850 $ no limit holdem 2008. november 1. 115 000 $
2008-as WSOP* 1 500 $ pot limit omaha 2008. június 1. 227 933 $
2008-as WSOP 10 000 $ headsup bajnokság 2008. június 3. 108 288 $
2007-es WSOP 5 000 $ headsup bajnokság 2007. június 3. 128 968 $
2006-os WSOP 2 000 $ no limit holdem 2006. július 7. 101 285 $

* A World Series of Poker és a WSOP a Caesars License Company, LLC („Caesars”) védjegye. A Caesars a PokerStars oldalt, illetve annak termékeit, szolgáltatásait, promócióit és versenyeit sem szponzorként, sem egyéb módon nem támogatja, valamint ezekkel semmilyen társasági vagy partneri viszonyt nem tart fenn.

Élő póker

Live Poker

Juss ki a régiódban és világszerte rendezett legnagyobb élő pókeres eseményekre az éppen most zajló freerollokról és szatellit selejtezőkről.

Különleges ajánlatok

Special Offers

A PokerStars egész évben előáll különleges ajánlatokkal, amelyek során készpénzes jutalmak, a legjobb élő versenyekre szóló helyek, és számos más vár a játékosokra.